Mediáció

Közvetítői eljárás, mediációKözlekedési bűncselekménnyel gyanúsítják?

Nem kizárólag a közlekedési bűncselekmények kapcsán van mód közvetítői eljárás lefolytatására, azonban különösen a közlekedési bűncselekmények esetén kiemelt a fontossága. Az eljárás alkalmazásával elkerülhetővé válhat egy hosszúra nyúlt büntetőeljárás, amelynek végén sokszor nem csak a terhelt, de maga a sértett sem „elégedett”. A közvetítői eljárással lehetőség nyílik arra, hogy az áldozatot ért sérelmet az elkövető valamiféle jóvátétellel enyhítse, míg az elkövető egy kellemetlen elhúzódó bírósági eljárást kerülhet el ezáltal.

Az eljárás a gyanúsított és a sértett önkéntes hozzájárulása esetén vehető igénybe és meghatározott feltételek esetében,

Meghatározott feltételek

A közvetítői eljárás alapján nem büntethető, aki az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében - vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva - a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

ha az elkövető vállalja a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és azt a sértett elfogadja a büntetőeljárás mellőzhető, ezzel mindkét fél számára a leggyorsabban és a lehető legkisebb kellemetlenséggel az eljárás lezárható.

Kérem konzultáljon velem annak érdekében, hogy eldönthessem, hogy a Közvetítői eljárást igénybe veheti-e!

Közlekedési bűncselekménnyel gyanúsítják?

A közlekedés biztonsága elleni egyes kiemelt bűncselekmények.

Közúti veszélyeztetés

Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetés

a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,

b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,

c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget

okoz.

Közúti baleset okozása

Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetés

a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,

b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget

okoz.

Cserbenhagyás

Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Üzenetküldés






idézést kaptam tanúként
idézést kaptam gyanúsítottként
vádiratot kaptam
jogi tanácsadásra jelentkezem

A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

error: A másolás nem engedélyezett.